Honnan származik?

A mágnesnek, mint kezelésnek legősibb említése az Atharvavedaban jelenik meg, amely egy tudományos értekezést tartalmaz a gyógyászatról és a kezelés művészetéről.

A legendás szépségű Cleopatra-ról (Kr.e. 69-30) azt mondják, hogy egy kis mágnest hordott a homlokán, hogy csodálatos bájait megőrizze.

A természet mágneses erői nem képezték kutatások tárgyát egészen a XVI. század elejéig, amikoris a svájci alkimista és orvos P.A. Paracelsus elkezdte tanulmányozni és nyilvánossá tenni a mágnes gyógyhatását; úgy vélte, hogy a test bármelyik részének mágnessel történő kezelése bármilyen gyógyszernél jobb és gyorsabb eredményeket hoz.

Dr. Samuel Hahnemann (1755-1843), a homeopátia atyja teljesen meg volt győződve a mágnes hatásáról és annak terápiás használatát a következő szavakkal ajánlotta: “egy mágnesrúd – ha csak egy rövid időre is – a test mellé helyezve gyorsan és örökre meggyógyít súlyos betegségeket, melyekre ez a legmegfelelőbb orvosság.”

Michael Faraday (1791-1867) – aki alapvető kutatásokat folytatott az elektromosságról – volt az első Európában, aki a mágnes erejét tanulmányozta; ő volt az, aki a hatókörét mágneses térnek nevezte és aki a biomagnetika és a mágneses kémia alapjait lerakta, meghatározva, hogy minden dolog így vagy úgy mágneses és azt a mágneses tér vagy vonzza, vagy taszítja.

A XX. század közepe táján a mágnessel történő gyógyulás iránti érdeklődés nagyon gyorsan növekedett Indiában, Oroszországban és Japánban.

Csak pár évtizede annak, hogy a mágneses tereket terápiás célból használják mind privát, mind nyilvános helyeken.